Bábolna első írásos említése 1268-ból való, ekkor Babuna, Tolma-Babuna néven említik. Ekkor a Babunai család birtoka.
- 1297-ben az oklevelek említik az itt átvezető Nagy-utat.
- 1328-ban Szent György tiszteletére szentelt templomát és Péter nevű papját említik az okiratok.
- 1526-ban Szerdahelyi Imrefi Mihály birtoka.
- 1568-ban Biay János, Sárközy Gáspár és János, Syesy János és Dallos János kapnak rá királyi adományt.
- 1635-ben Bőny Péter és Siesy János kihaltával Valticher Márké és Szapáry Andrásé lett.
- 1662-ben Csajághy Gergely-t és nejét, Konkoly Borbálát iktatják be Bábolna egyes részeibe.
- 1696-ban báró Szapáry Péter Iványos Miklós és érdektársai ellen birtokpert folytat itt, majd később az egész Bábolnát megszerzik a Szapáryak.
- II. József császár 1784. december 20-i rendeletében az országon belüli lótenyésztő központok felállítását sürgette, s Csekonics József (1754-1824) kőszegi születésű vértes lovassági kapitányt bízta meg a mezőhegyesi ménes megszervezésével, az országos lótenyésztés előmozdításával, s a hadsereg és Bécs város élelmezéséhez szükséges vágómarha szállítás közvetítésével.
Csekonics az Alföldön és Erdélyben összegyűjtött ökröket lábon hajtatta Bécs felé. Az állatok lábonhajtásának nagy távolságai miatt szükség volt egy gyűjtőhelyről gondoskodni. Erre a célra találták alkalmasnak a Bécs–budai úgynevezett "Mészárosok Útja" mellett fekvő jó legelővel rendelkező Bábolnát, amely ekkor Szapáry József tulajdona volt.
- 1789-ben az állam 450 000 arany forintért az állami ménesbirtok céljaira megvásárolja Bábolnát Szapáry Józseftől, s itt helyezték el a Bécsbe szánt ökrök egy részét is.
A háborús évek elmúltával megszűnt az ökörszállítás. 1789 óta Bábolna mint a Mezőhegyesi ménes fiókja szerepel. Csak 1806-ban önállósítják, s 1816-ban kezdődik a rendszeres tenyésztés keleti vérben való lófajtákkal. A magyar lótenyésztés a Reformkor végére nemzeti üggyé vált. 1848. december 28-án közelében zajlott a bábolnai csata. Az 1800-as évek végére, az 1900-as évek elejére a kisbéri és a bábolnai ménesbirtokokat a Lótenyésztés Mekkájaként emlegetik, s Európa, sőt még a távolkelet, különösen a Japán lótenyésztői is felkeresték, tanulmányozták.
- 1948. december 23-án megalakul a Bábolnai Állami Gazdaság.
- 1958-ban Bábolnapusztából önálló községgé vált a település.
- 1960-ban Burgert Róbert veszi át a gazdaság irányítását. Vezetése alatt gyors fejlődés indult meg a településen. Megindult a lakásépítés, új utcák jöttek létre.
A település lakossága rövid idő alatt a duplájára szaporodott.
- 1971-ben Bábolna nagyközséggé lett.
- 1973-ban az Állami Gazdaság Bábolnai Mezőgazdasági kombináttá alakult.
- 1982-ben hévízkutatási fúrások során 44 és 52 Celsius-fokos karsztvízre akadtak a település területén fúrt kutakban.
- 1993-ban Bábolna levált a társközségekről, önálló közigazgatásúvá lett.
- 1995-ben a Bábolnai Rt. a volt tisztikaszinó épületét felújította, átalakította. Itt kapott helyet egy étterem, kávéház, és egy kiállítás, mely a ménesbirtok, s a két évszázados hagyományokra visszavezethető arablótenyésztés történetét mutatja be.
- 1998. október 18-án választották polgármesterré Horváth Klárát
- 2001. augusztus 1-jén kettévált a baromfitenyésztéssel foglalkozó Bábolna Rt. és az állami tulajdonú Nemzeti Ménesbirtok kft. – melynek feladata az 1789-es alapítás óta felhalmozott eszmei örökség továbbvitele, a kastélyegyüttes, a ménesudvar és a lóállomány megőrzése.
- 2002-ben felépült a Sportcsarnok.
- 2003. július 1-jén Bábolnát városi rangra emelték.
Forrás: https://hu.wikipedia.org
Forrás: https://www.kisalfold.hu/velemeny/babolnat-varossa-leptettek-elo-353413/